6. fejezet

Sziasztok ^^

Időbe telt, de itt a 6. fejezet. Jó olvasást mindenkinek ^^

Random kép on... nem volt jobb... :') forrás

A nesirili hadsereg egyik kapitánya egy köztük ülő katonán áthajolva Brennonhoz fordult, hogy elmeséljen valami disznó viccet, amit a délelőtt folyamán hallott. A nagy röhögéstől kifröcsögött a kupájából a sör, végigfolyt az őszölőben lévő fehér szakállán, de az mit sem törődött vele. Zsíros ujjaival egy újabb csirkecombért nyúlt, és állatként tömte be a szájába. Pontosan úgy, akár a többiek. A csoda csupán az volt, hogy éppen a csontot nem ették meg.

5. fejezet

Hola ^^

Megérkezett az 5. fejezet. Diotyr és Jocelyn végre találkoznak, Roaldból pedig kijön az állat.

Jó olvasást :'D

UI.: szokásos visszajelzés, facebook, lájk... tudjátok... hülyeségek, amik jól esnek :'D
UUI.: és ezúton is szeretném megköszönni a Blogger Award-on való jelölésemet *-*

forrás: xxx

Másnap reggel ismét kopogás zörgette meg Avery hálószobájának ajtaját, de ezúttal nem szólt ki senki. Leina újra kopogtatott, ám miután ezután sem érkezett válasz, óvatosan benyitott. Odabent az elhúzott függönyök miatt félhomály várta és hulla csendesség. Az emlékek villámgyorsasággal bukkantak fel, a fejében ismételten lejátszódott az az órának tűnő másodperc, amikor megpillantotta a halott hercegnőt a földön feküdni. Mindent ellepett a vér, Roald pedig az ölében szorongatta a testvérét, közben úgy üvöltött, akár egy megsebzett állat. Azóta is terjeng a mese, miszerint a herceg azon az éjszakán lavinákat indított el a hangjával a hegyekben.

4. fejezet

Sziasztok ^^

Megérkezett az új fejezet. Elég hosszúra sikerült,szóval most duplán kíváncsi vagyok a véleményetekre ^^

Kérlek, írjatok nekem kommentet, nagyon kíváncsi vagyok mindenre, amit gondoltok :)

Ha szeretnétek és támogatni akartok, akkor lájkoljátok a facebook oldalamat, ahol rengeteg rajzot és sok-sok infót osztok meg a történettel és miegymással kapcsolatban ^^

Jó olvasást mindenkinek!

Jocelyn feszengve ült a félsötét szobában. Ugyan a Nap már felbukkanóban volt a távolban meredező hegyek mögött, a törött ablaküveg helyére rögzített deszkák még a hajnal kevés fényét is elvették. Felnézve tompán, homályosan és fenyegetően látta magát a tükörben. A háta mögött pattogott a tűz, de mit sem ért az egyéves fagy ellen. Amióta csak itt volt, folyamatosan rakták a kályhát, a hálószoba mégis hűvös és fojtogató maradt. Az ágy sem melegedett át, a frissen felhúzott takaró, párna és a zsákokba tömött szalma teljesen áthűtötték a testét, ha beléjük feküdt, mintha csak a halálát akarnák. Avery helye is hasonló a Fafrilse mélyén.

3. fejezet

Sziasztok ^^

Nem késtem, wahahaha :D Meghoztam nektek a 3. fejezetet, remélem, hogy tetszeni fog :3 Végre valahára kiderül, hogy Jocelyn mi is valójában :P És a régi motorosoknak: a következő fejezetben felbukkan. ;)

Kérek szépen mindenkit, aki támogatni szeretne, és sok-sok érdekességet és plusz infót megtudni az Északiról, az lájkolja a facebook oldalam ^^ Nektek három másodperc, nekem viszont egy boldog nap :)

Köszönöm szépen, hogy már 13-an iratkoztatok fel *-* Olyan jó ^^

Jó olvasást kívánok mindenkinek, és ne felejtsetek el visszajelezni ;)

UI.: askon is aktív vagyok ;)

A vár kétszárnyú, nehéz ajtaja óvatosan nyílt meg Roaldék előtt. A hétköznapokban fenséges látványt nyújtott a szegecselt, tömör famonstrum, főleg akkor, amikor mindkét fele tárva várta a vendégeket. Most viszont inkább egy nehéz akadálynak tűnt a majdani úr előtt, hiszen úgy kellett bekúsznia az idegennel, akár az árnyék, akár egy tolvaj.

‒ Tudok menni a saját lábamon ‒ suttogta Jocelyn, miközben Roald nyakába kapaszkodott.

‒ Így gyorsabb ‒ válaszolta a másik, majd a lány fejébe húzta a prémes csuklyát, emiatt a világ nagy része elrejtőzött előle.

Nem látott semmi mást, csak erős kőfalak részleteit, amelyeket néhol bundából vagy vörös anyagból készült szőnyegek takartak el. Néhány helyen feltűnt pár fáklya is, de ahhoz képest, hogy egy régi várban volt, nem látott semmi fényűzést, márpedig ő arra számított. A hely külsejét tekintve biztosra vélte az odabent uralkodó nagyságot, de igazság szerint egy kifosztott, félig bedőlt romra emlékeztette. Sehol egy dísz, egy növény, egy impozáns bútor, semmi sem tett rá erős benyomást látvány terén, azonban a szagok megannyi érzéssel töltötték el. Sejthető volt, hogy a vár puritánsága magányra utal, és Jocelynban a hideg és a felkavarodó por szaga csak megerősítette a sejtelmet. Ha valakinek szerető családja van, és van kihez odabújnia esténként, biztosan nem hagyná ilyen rideg körülmények között élni.

2. fejezet

Sziasztok ^^

Mindenkitől elnézést kérek, hogy kimaradt egy hét. Igazság szerint már előzőleg is megvolt a fejezet nagy része, de nemigazán tetszett, ami pedig nem tetszik, azt nem szeretném nektek megmutatni :/ De most végre sikerült egy picit helyrepofoznom, remélem el fogja nyerni a tetszéseteket ^^

Magyarázatokat még ne várjatok, vagyok éppen annyira gonosz, hogy húzzalak titeket még egy-két fejezetig, de nagyon remélem, hogy nem fog majd cslódást okozni :DD

Mindenkinek jó olvasást kívánok ^^

UI.: ha részleteket szeretnél, lájkolni ér ;) Facebook oldal

Roald pontosan emlékezett az összes mesére, amelyet az anyja mesélt neki kisebb korában. A déli földről érkezett Astrid nem csak a bőre és a szeme színét örökítette tovább a hercegbe, hanem a történetek iránti mérhetetlen imádatát is, és most, ahogy itt állt halott húgával a kezében, bármilyen furcsa, de felöltött benne az egyik. Senki sem tudta biztosan, hogy a királynő igazat mondott-e vagy csak kitalálta, de mindig örömmel beszélt egy nagyon veszélyes déli felfedezésről, amely olyan új volt, hogy még nevet se adtak neki. Astrid dörgő darának hívta. Történt egyszer, csupán pár hónappal a Nesirilbe való utazása előtt, hogy lángra kapott egy hordónyi dörgő dara, majd a királyné szava járásával felrobbant. Roald sohasem tudta elképzelni, mit jelenthet ez a szó, és egészen addig nyüstölte az anyját, amíg az a lehető legnagyobb pontossággal le nem írta neki, ezért már voltak halvány sejtései: a robbanás során ég a tűz, száll a füst, maró, nehéz illat keletkezik, és az egész olyan hangos, hogy az embernek csengni-zúgni kezd a füle, a feje pedig elszédül. Hiába kiabálnak neki, jó ideig nem fog hallani semmit.

1. fejezet

Nos, meghoztam az első fejezetet. Nagyon remélem, hogy mindenkinek tetszeni fog ^^

Sajnos a blogspot kicsit meggárgyult, és nem tudta valamiért kezelni a behúzásokat, így bekezdésenként választottam szét nektek. Remélem nem túl zavaró :/

Jó olvasást mindenkinek! ^^

UI.: tudjátok! Egy blogger legnagyobb öröme a visszajelzés ;)

Esteledett. Az étkező kongó csarnokában apa és fia vacsoráztak. Szemben ültek a másikkal a hosszú asztalnál, rettentő távol egymástól. Roaldnak legalábbis áthidalhatatlannak tűnt táv.

Az ajtón kopogás hallatszott, majd kisvártatva néhány szürke zsákruhába öltözött cseléd lépett be, hogy az ablakokra akasszák a szőnyegeket. Amint a Nap lemenőben volt, mindig megcsinálták ezt az egész kastélyban, hogy a lehető legkevesebb hideg jusson be az éjszakából. Az elmaradozó fényt gyertyák meggyújtásával pótolták, amelyeket szótlanul és ügyes kezekkel helyeztek el az étkezőasztalon a húsok közé. Nem igazán volt más étel a terítéken, csak még néhány szelet kenyér és egy kancsó bor. Nesiril földjén a tél végére még a királyi családnak is szűkölködnie kellett.

Prológus

Sziasztok ^^

Szertném nektek bemutatni a régi-új történetem prológusát. Ugyan az ötlet régi, de a történet szinte teljesen,  kivitelezés pedig abszolút mértékben új.

Mindneki olyannak ajánlom a sztorit, akit érdekel egy olyan fantasy történet, amelynek nem vámpírok és vérfarkasok, sőt, nem is orkok, törpök vagy tündék vannak a központjában, hanem emberek és istenek megannyi emberi és isteni problémával és konfliktussal.

Nagyon remélem, hogy el fogja nyerni a tetszéseteket az Északi szél.

Ha tetszik vagy ha éppen nem, kérlek, valahogy mindenképpen jelezd nekem, hiszen nekem az olvasók véleménye a legfontosabb! :)

Mindenkinek jó olvasást kívánok!

A férfi szürke szemében úgy vöröslöttek az égő házak lángnyelvei, akár a pallos acéljára fröccsent vér.

Diotyr komótos léptekkel ért a kihalt falu határába. Tekintetét végigfuttatta a tűzvészre ítélt faházak máglyáin, és a tömérdek mennyiségű vérbe fagyott hullán. Hasonló látványra számított, hiszen ő ébresztette fel a falusiak szívében a haragot egymás iránt, azonban a harc gyorsasága őszintén meglepte. Talán akadt volna néhány valamirevaló férfi vagy nő itt, aki védhette volna a hátát. Csupán egy röpke pillanatra futott át a gondolat az elméjén, aztán nekiindult a falunak.

A hajnal hidege a felolvadt földbe fagyasztotta a halottak vérét. A feltámadó jeges szél elől még ő maga is a fejébe húzta a csuklyáját, mégis a szakállába fagyott a hó, ugyanúgy, mint ahogy a bundából varrt palástja szőrszálai közé is beette magát. Mégse zavarta a hideg. Szinte nem is érezte. Néhol átlépett egy-egy holttesten, és inkább élvezte azt a felháborodott, mély csendet, amelyben még tompán érezni lehetett az egykori élet halk neszeit. Némán hallgatta a pattogó szikrákat, a súlyától megtörő fűszálakat és a köpenye alatt morgó varjút, közben pedig célt nem tévesztve, kifejezéstelen arccal baktatott fel a domboldalon.